Hétköznapi hősök – Veres Laci

with Nincs hozzászólás

Szeretnék az oldalon bemutatni olyan embereket, akiket én csak hétköznapi hősöknek hívok. Ők munka, család és sok egyéb minden mellett hobbiként sportolnak, ami gyakran nagyon nagy lemondásokkal jár. Lacival már jó 10 éve ismerjük egymást, azaz még jóval azelőtt, hogy én sportolni kezdtem volna. Amikor nekiálltam futni, egy vasárnap reggel épp a szokásos 4 km-es körömet róttam, mikor találkoztunk. Boldogan meséltem, hogy már 3 kili felett járok és büszke voltam, hogy bírom az ő tempóját. Igaz rövid szóváltás után kiderült, hogy ő 5 órakor indult, és már 30 km benne van a lábaiban. 🙂 Ő volt az én első maratonista ismerősöm, akitől rengeteg motivációt merítettem. Számomra óriási megtiszteltetés, hogy Laci jár az edzéseimre és kikéri a tanácsaimat. Jelentem a hétvégén ő is csatlakozott a triatléták táborába és a beszámolóját, amit ezúton megosztok veletek, olvasva, szó szerint hosszú távon tervez.

Gratulálok Laci és várom a közös versenyeket.

“Sziasztok!

Ezúton osztom meg veletek életem első (és már biztos, hogy nem is az utolsó 🙂 ) triatlonversenyén szerzett élményeimet.

A történet kezdete már több évre nyúlik vissza, amikor elkezdtem gondolkozni azon, hogy a már szinte rutinná váló félmaratoni távok lefutása és két teljesített maratonnal a hátam mögött milyen módon tudnám a motivációmat fenntartani a futás iránt továbbiakban is. Szóba jött az ultrafutás lehetősége, de az ezzel szükségképpen együtt járó többletként ráfordítandó időmennyiségbe szerettem volna több élményt átélni. Ezért inkább a teljesítménytúra/terepfutás felé kacsintgattam, illetve felmerült a triatlon lehetősége is. Előbbiben Szabina, Ricsi és Híves Gábor társaságában tettem meg a kezdő lépéseket, az utóbbiban pedig Incze Imivel kezdtünk álmodozni egy triatlonversenyen való indulás lehetőségéről.

Pont két éve egy őszi napon, miközben a kisebbik lányomat írattuk be az erzsébeti uszodába, felfigyeltem egy hirdetésre, hogy felnőtt úszás oktatás is indul ugyanott. Mivel világ életemben csak mellúszásban tudtam a vízben megmozdulni, és azt is csak autodidakta módon elsajátítva, ezért fogtam magam és a gyerekkel együtt beírattam magam is egy úszó-tanfolyamra. A cél a szabályos mellúszás elsajátítása mellett a gyorsúszás megtanulása is volt. Ez volt az első lépésem a triatlon felé. Mivel rá fél évre már sikerült 1000 métert leúsznom egyhuzamban gyorsban, jött a következő lépés.

Kellett egy országúti kerékpár is. Ezt viszonylag gyorsan sikerült beszerezni a pedelec trekking kerékpárom becserélésével. Tavaly ősszel ültem először országúti kerékpárra, ami elsőre nem volt túl nagy élmény (keskeny, sima gumi, dupla fékváltó, kényelmetlen üléspozíció, stb.). Közben egyre többször gondoltam arra, hogy idén jó lenne az első triatlonversre benevezni.

Sokáig egymást unszoltuk Imivel, hogy nevezni kellene, végül én – először elengedve a májusi balatonkenesei versenyen való indulás lehetőségét -, a múlt szombaton megrendezett balatonfüredi versenyre neveztem be. A nyár folyamán szorgalmasan látogattam az uszodát, illetve a szokásos futások mellett elkezdtem a bicajos edzéseket. Az első haraszti körüli kört Imivel, illetve Papp Gáborral tettem meg, majd később nekem is lett saját edzőköröm.

Egyre közeledett a verseny napja, és én az elmúlt két hétben aggodalommal néztem az időjárás jelentéseket, melyek a Balaton vizének hőmérsékletét egyre hidegebbnek mutatták. Nekem neoprén ruhám még nincs, ezért megfordult a fejemben, hogy a várható 16-17 fokos vízhőmérséklet miatt inkább kihagyom a versenyt. Ekkor egy kora reggeli napon Papp Gáborral találkoztam az uszodában, aki felajánlotta saját neoprén ruháját az úszáshoz, amiért nagyon hálás vagyok neki. Ebben a ruhában való úszás maga is egy külön élmény, ajánlom mindenkinek a kipróbálását. 🙂

Már csak az eső miatt aggódtam, mert ennek a versenynek egyik érdekessége, s egyben nehézsége is, hogy a közel 45 km-es kerékpáros körön közel 600 méter szintemelkedést is le kell küzdeni. És ugye ahol emelkedő van, ott lejtő is, azaz várhatóan nagyobb utazósebesség, ami nem túl egészséges ilyen keskeny, mintázat nélküli abronccsal, egy nedves – nem mindenütt jó minőségű – burkolaton. Szombaton reggel még álmosan ébredve, aggódva néztem a webes közvetítésen az Iron-táv rajtját reggel 8-kor szakadó esőben, alig 17 fokos vízhőmérséklet mellett. Szerencsére délre (a középtáv és a rövidtáv rajtjáig) az eső elállt, még a nap is kisütött és este 6-ig nem is kezdett el újra esni az eső.

A Bakony lankáin kijelölt kerékpáros körön még így is maradtak nedves burkolatszakaszok a sűrű fákkal beborított részeken. Szerencsére ismerősök is voltak az indulók között, akik segíteni tudtak olyan földhözragadt kérdésekben, hogy hova kell ragasztani a rajtszámot a kerékpáron, hogy hogyan fogom felhúzni a neoprén cipzárját a hátamon, meg egyáltalán hogy lehet a depóidőt optimalizálni a váltásoknál.

Ehhez Gábor és Örs is ellátott előzetesen jó tanácsokkal, illetve a szomszédom fia Schmidt Peti, aki igazi rutinos versenyzőként :-), élete második versenyére készülve segített a helyszínen a további kérdéseim megválaszolásában.

Végül együtt vártuk Petivel a 12 órás rajtot a parton, majd derékig állva az uszodában megszokott vízhőmérséklettől közel 10 fokkal hidegebb vízben. Óriási élmény, amikor kb. 250 őrült “búvárruhás” ember egyszerre veti bele magát a hűs habokba, és kezd úszni a 300 méterre lévő bója felé. (Az úszópálya egy kb. 316 m hosszú egyenlő oldalú háromszög mentén lett kijelölve.) Az első fordítóbóját elérve persze óriási “dugó” alakult ki, de viszonylag kevés “ütés- és rúgás” váltásával lehetett abszolválni ezt és a következő fordulót is. Rövid távon csak egy kört kellett megtenni (kb. 950 m), ezért a rajt után alig 22 perccel már a depóban találtam magam, ahol is elkezdődött a “tánc”: vizes neoprénből kibújni, mindent felvenni ami a bicajozáshoz kötelező, illetve ajánlott. Bő 5 perc után már tipegtem is ki a bicajjal a depóból megkezdeni a kerékpáros kört.

A rend kedvéért mindjárt egy erős, majd egy még erősebb emelkedő következett Füred utcáin, illetve egy rövid lejtő után Balatonszőlősről kiérve Tótvázsony felé következett a rettegett Gella-hegy. Szorgalmasan pakolgattam a fokozatokat felfelé, de egyszer-csak nem volt nagyobb tárcsa hátul, ahová válthattam volna, viszont a kerékfordulat vészesen csökkent, mintha megállni készült volna a bicaj. Ekkor az Örstől a spinning órán tanult módszert használva, a nyeregből kiállva sikerült túljutnom a legmeredekebb szakaszon. Még egy ilyen emelkedő volt a pályán, a sokatok által már az UB-ról ismert Pécsely-Vászoly közötti nagy S-kanyar. Miután azt is abszolváltam a közeli kis-dörgicsei fordító után, már viszonylag békésen és jó tempóban értem vissza Balatonfüredre, a depóba. Az úton többen üdvözöltek, hogy nagyon jó a rajtszámom, ami történetesen a 666-os volt. Ezután már könnyebb volt a helyzet, mert csak egy cipőt kellett cserélni és indulhatott is a futás.

Annyira felszabadultam a kedvenc versenyszámom eljötte miatt, hogy nem figyeltem túlzottan a tempóra. Örültem, hogy minden különösebb gond nélkül visznek a lábaim előre. Az első perc végén 4:48-at mutatott az órám és ezzel egyidejűleg a combjaim is elkezdtek segélykérő jeleket adni. Gondolkodóba estem, hogy hogyan enyhíthetném a kezdődő görcsöket, és eszembe jutott a heti futóedzéseken már többször csinált gyakorlat: futás közben minden harmadik lépésnél lendületes sarokemelés. Ezt 1-2 percig csináltam és enyhülni kezdtek a görcsök, majd a soron következő frissítő ponton kis pohár iso-ital elfogyasztása végleg elmulasztotta a kezdődő fájdalmakat. A további kilométerek már szépen mentek, viszonylag könnyedén tartva egy 5:10-5:15 közötti tempót. A befutó előtt még egy pacsi jutott a főszervező Mukinak is, majd következett a kék “bársonyszőnyegen” a befutó. A kapun való áthaladásomkor a futóóra 3:22-t mutatott, ami az első hivatalos rövidtávú triatlon eredményem lett. A befutó után a célterületen terülj-terülj asztalok vártak roskadozva mindenféle jóval, illetve egy alapos masszázsban is részesülhettem. A versenyről hazafelé megfogalmazódott bennem a hogyan továbbra a válaszom is: Jövő tavasszal megpróbálkozom egy féltávú versennyel, és talán 2019-ben – egy komoly felkészülést követően – akár már egy Ironman táv rajtjánál is jelen lehetek, talán éppen Nagyatádon? :-)”

 

 

Leave a Reply