FUTÁS – TÁMOGAT A CSALÁDOD?

with Nincs hozzászólás

Ismét visszakanyarodnék egy olyan témához, amit minden kezdő sportolónak, futónak ajánlok. Általában ezzel senki sem foglalkozik, pedig a saját és a környezetem tapasztalatai alapján igen nagy jelentőséggel bír. Amikor elkezdünk mozogni, akkor egy változás áll be az életünkben. Ha kitartóak vagyunk, akkor a kezdeti próbálkozás hamar szokássá válik, ami azt jelenti, hogy jellemünk, viselkedésünk, és ami nagyon fontos az értékrendünk megváltozik. Ráadásul hajlamosak vagyunk túlságosan is magunkkal foglalkozni, élvezni az első sikereket, büszkén bezsebelni az elismeréseket és a biztatásokat. Az esetek jó részében hamar eljönnek az első konfliktusok a párkapcsolatban és a családban. Ilyenkor ezeket általában lerendezzük egy-két olyan alapvetően igaz ténnyel, hogy legalább nem kocsmába járok, vagy, hogy már az is baj, ha kicsit odafigyelek az egészségemre. Aztán ezek a mondatok indítják el általában az igazi lavinákat.

Ami érdekessé a dolgot, hogy általában az a fél hajlamosabb a másikat hibáztatni, aki a sport által a változást hozta. Pedig gondoljunk csak bele, igazán ő nem is csinált semmit.

Edzőként is úgy látom, hogy akármilyen tervet, programot előírhatok, ha annak a teljesítése magánéleti és családi problémákhoz vezet. Ha valaki hozzám fordul, akkor az első tanácsom, hogy üljünk le és gondoljuk végig mi fog történni. Szerencsére 15 éves tapasztalatom van változás menedzsmentben, így jól tudom, hogy ez céges környezetben is a vezetők legnagyobb kihívása. Ennek ellenére bátran ki merem jelenteni, hogy van megoldás. Ehhez viszont az kell, hogy az egész szituációt előrelátóan kezeljük. Sajnos sokszor látok olyan szituációt, ahol már a felek, akik korábban még imádták egymást, már szinte olyan ellenszenvvel vannak a másik iránt, hogy nagyon nehéz visszájára fordítani a dolgot.

Amikor elkezd valaki futni, tényleg az a legfontosabb, hogy milyen cipőt, ruhát, GPS órát vesz magának? Nem inkább azzal kéne foglalkozni, hogy egy nagyon komoly változást készül véghezvinni az életében?!

És akkor mi a megoldás? A legfontosabb a kommunikáció. Nem árt lejátszani a különböző forgatókönyveket és előre felkészíteni a környezetünket. A családot, a barátokat, az ismerősöket, de ami a legfontosabb, saját magunkat. A változás első két fázisát nem lehet elkerülni. Az első az elutasítás, a második az ellenállás. Ezután jön az a pont, ami az igazi vízválasztó (ezért is hívjuk fordulópontnak). Itt tudjuk megfordítani az eddig negatív trendet mutató folyamatot.

Ami nagyon fontos, hogy nem okolhatjuk a másikat azért, mert mi nem foglalkoztunk azzal, hogy a környezetünk, hogy éli meg a mi változásunk. Változtass, de okosan. Innen tudniillik két út vihet tovább.

Az egyik az elfogadás, majd az elköteleződés. Ebben az esetben a párunk is megérti a változással járó pozitívumokat és mellénk fog állni. Az esetek 80%-ban pedig általunk kap olyan motivációt, hogy elinduljon a saját változásának az útján. Számomra az egyik legboldogabb pillanat, mikor valaki jár hozzám huzamosabb ideje és egyszer csak meglátom, hogy a párja is elkezdi elkísérni az edzésekre. Ilyenkor jön el az a szituáció, amikor ketten egymást olyan szinten turbózzák fel, hogy a világot le tudnák győzni együtt. Szakmailag ezt nevezzük annak, mikor 1+1 az több, mint 2. 

 

 

 

A másik út viszont sokkal sötétebb. A nem megfelelően kezelt változás először konfliktusokba, egymás okolásába csap át. Ahhoz pedig nem kell túl nagy képzelőerő, hogy amikor a párom a szemembe nem a támogatóm lesz, hanem a megtestesült ellenség és rosszakaró, akkor mi lesz a folyamat vége. Előbb vagy utóbb ősrobbanás?

Szóval van megoldás, de ezzel a problémával már a kezdetek kezdetén foglalkozni kell. Az én tanácsom az 5F, ami 5 egyszerű szabály, amit követned kell:

FELKÉSZÍTÉS

Készítsd fel a családod, a környezeted a változásra. Beszélgessetek minél többet a motivációdról, a céljaidról és álmaidról. Fontos, hogy megértsék a változást.

 

FOKOZATOSSÁG

Tarts fokozatosságot. A fejlődésed szempontjából is jobb, ha fokozatosan növeled az edzésmennyiséget.

 

FORDÍTS KELLŐ IDŐT

Mindig ügyelj arra, hogy kellő időt fordíts a szeretteidre. Ha eltökélt vagy, fel fogsz kelni fél órával korábban. Próbálj meg minél kevesebb időt elvenni a családtól. Hidd el, hosszú távon kamatostól kapod vissza mikor már kísérőd lesz.

 

FIGYELMESSÉG

Légy figyelmes és türelmes. Vedd észre a jeleket, és kommunikálj minél többet. Érezd, hogy mikor kell egy lépést visszafelé megtenni, hogy aztán újra előre léphess.

 

FORMÁLD A KÉPEDRE

Adj motivációt. Meséld el az élményeid. Hidd el egy bolond képes akár másik százat csinálni.

 

Leave a Reply